Leírás
Catherine de Hueck Doherty (1896–1985) az első
édesanya és az első női szerző a Lectio Divina-sorozatban.
Oroszországban született. Buzgó hite egy mélyen keresztény otthon talajából
táplálkozott. Orosz örökségének kincseit magával vitte az igazságra és
értelemre éhes nyugati kultúrába. Catherine gyakran félreértések és
meghurcoltatások közepette élt, és fáradhatatlanul dolgozott a városok
szegényei között, mielőtt megalapította volna a Madonna Háza Apostoli
Szolgálatot a kanadai Combermere-ben.
Hol találkozhat a modern nyugati ember Istennel ebben
a felgyorsult és technológiavezérelt világban? Az ortodox gyökerekkel
rendelkező, később katolizált szerzőnő szerint a válasz erre a kérdésre nagyon
egyszerű: nem máshol, mint a pusztinyában. Az orosz kereszténységben
régóta élő hagyomány szerint egyes nők és férfiak Istentől indíttatva eldugott,
kis erdei házakba, pusztinyákba vonultak el, hogy a csöndben, a magányban, az
imádságban az önkiüresítés és engesztelés gyakorlása által a Háromszemélyű
Egyistennel találkozhassanak. Catherine Doherty, ez a már-már kortárs
misztikusnak mondható világi nő személyes pusztinya-tapasztalatát ülteti át
termékeny módon a kortárs nyugati keresztény lelkiségbe. Ez a könyv az általa
alapított világi krisztushívőkből álló közösség spirituális
vezérgondolatait foglalja össze, s a hétköznapi, Istenre szomjas olvasó számára
is számos kincset tartogat. A műben előre haladva a radikálisan egyszerű,
magányos, csöndes elvonulás bárki számára elérhető tapasztalata mellett egyre
tisztábban feltárul egy belső, rejtettebb pusztaság, a szív pusztinyája, ahol a
szerető és szabadító Isten szava létünk legmélyéig hatoló módon szólít meg bennünket.
